Mag, magor és magyar. Nomen est omen.
Csendesen siklik a csónak a Balaton vizén.Késő délután van. A lemenő Nap aranyló hidat fest a tó vizére.
A part menti homok kissé nyirkos. Az apó botjával ábrákat rajzol a homokba. A fiú szemével követi a férfi mozdulatait. Kíváncsian nézi , mi ez az ákom-bákom. Érdeklődve várja, mi sül ki ebből az egészből.
- Mik ezek? -kérdi , mire nagyapja belefog egy nagyon-nagyon régi történetbe .
Mesél Ménrót ( Nimród ) király fiairól , Hunor és Magor (Magyar) legendájáról, a csodaszarvasról , a magoroknak nevezett ősapáink ránk hagyott, írott nyelvéről, egy több ezer éves írásmódról, a rovásírásról .
-Tudod kis unokám, ez a legősibb emberi nyelv írott formája. Ezekkel a fába, kőbe vésett jelekkel fontos gondolatokat üzentek magyar eleink. - fejezi be a történetét.
- Nézd, ezek rovásbetűk, majd rámutat a középsőre. Szeretetteljes, mély, nyugalmat árasztó hangja hosszan "aaa" hangot ejt, hangsúlyozva ezzel, mennyire fontos betűje a rovás abc-nek.
- Mondd ki Te is, ez az "a" és mutass velem együtt a betűre! – biztatja unokáját. A fiú ismétli a hangot, közben botjával is jelzi .
- Legtöbb rovásbetű a természet formáit követi-magyarázza . - Ez talán a gyermekét magához ölelő anya alakjára hasonlít. Képzeld csak el , ahogy a napfény megvilágítja , a betűhöz hasonló árnyékot vet. A fiú szeméből értetlenség sugárzik. Nagyapja erre huncutul rákacsint , váratlanul feláll, egy mozdulattal karjára kapja unokáját, majd a hátát végig simítja, és hosszan, elnyúló hangon „aaaa” -t ejt. Ezzel ad nyomatékot a rovásbetű „pocakjának”. Erre mindketten nevetésben törnek ki.
- Nézd! - int az árnyék felé nagyapa - látod ? Végezetül egy hatalmas, cuppanós puszit nyom a gyermek arcára.
- Hát , valahogy így! Erről eszedbe jut majd ez a rovásbetű - azzal visszaülteti.
A fiú szeme kikerekedik. Kérdőn tekint nagyapjára. Az gyorsan reagál erre a tekintetre:
- Igen, értem, talán furcsa lehet. Gondolom úgy jegyezték meg a betűket, jeleket, hogy hozzá rendeltek egy, a betű alakját formáló hívó szót: ez esetben az anya ( kezében tartva csecsemőjét) szó felel meg ennek legjobban.
- Nagyapó, melyik betű van előtte? - rámutat egy mellette lévő betűre.
- Az nem előtte van, hanem utána- simítja meg érdeklődő buksiját.
- Ide egy szót írtam Neked- mondja sokat sejtetően.
- A rovás szavak írása és olvasása jobbról balra halad, -magyarázza- úgy , ahonnan a Nap felkel, amerre a nap nyugszik. Ha Észak felé arccal fordulsz - jobbról, vagyis Keletről, Nyugatra jár.
Nagyapó tagoltan olvassa a rovásbetűkkel írt szót, majd kéri unokáját, ő is olvassa ismét vele együtt, miközben a betűit követik botjukkal ...Többször elismétlik:
- M-A-G . M-A-G ....majd így folytatja:
- Nézd csak, így kezdődik M-A-G-Y-A-R szavunk.
Nagyon-nagyon régen MAGOR-nak nevezték népünket. És ha ékezetet teszünk az o-ra , akkor lehet MAGŐR népe, vagyis a magot őrző nép. A zsebébe nyúl, előhúz néhány napraforgó magot, és a fiú tenyerébe teszi.
- Nagyapa, akkor ők őrizték a magokat ?
- Igen, pontosan, - bólint helyeslően - de nemcsak tárolókban, hanem itt is!- azzal mutató ujjával finoman megérinti a fiú homlokát.- Ahogy , ebben a kicsiny magban is - közben kezében fogva a magot mutatja a fiúnak- minden tudás benne van, ami az élethez kell.
- Tudod, hogy indul fejlődésnek ? - fürkészi a fiú tekintetét.
A gyermek pár másodpercig szemléli a magokat, úgy tűnik, mintha megszámolná őket, de nem. A kérdésen gondolkodik. Megjelenik egy emlékkép. Az iskolai tanórán végzet kísérlet. Az osztályablak párkányán elhelyezett tálkákban magok csíráztak. Fontolgatja a választ, és arra gondol, miért is volt a kérdésben titokzatosság?
- Igen!-vágja rá büszkén- Víz és jó hőmérséklet kell hozzá -idézi fel a tapasztalatát. Ebből fejlődik ki a növény, ezzel táplálkoznak az emberek és állatok, - válaszolja meg a kérdést, mint aki az iskolai tanórán felel. Kissé zavart még, mert nem tudja, hová akar nagyapja kilyukadni.
- Akkor, kis unokám , mondhatjuk, hogy a mag az élet csíráját őrzi? - teszi fel a lényegre törő kérdést.
A fiú elgondolkozva bólint.
- De, nagyapa ,hogyan őrizték magokat a fejekben? - furcsállja a gyermek.
- Hááát, te mit gondolsz? - kérdezi sejtelmesen nagyapó, gondolkodásra ösztönözve a fiút.
Látva , hogy unokája megakad a válaszolásban, megértően így folytatja:
- Ez a kicsiny mag hatalmas erő. Megfelelő körülmények között kicsírázik , gyökeret ereszt, hajtást lesz belőle.Kifejlődik a növény.Gondolj csak bele, egy apró magból is óriási fa lehet. Ez az élet rendje, az élet őrzője a mag-hangsúlyozva az élet szót.
- Hogyan is tárolták a fejekben a magokat , ami az élet őrzője, az élet gyökere, hajtása?- ismétli biztatóan a kérdést nagyapó, közben időt hagyva magának a fiú korának megfelelő válaszra. Pár másodperc néma csend után:
- Úgy, ahogy te is óvatosan bánsz a dolgaiddal, el ne romoljanak. És ha véletlenül elromlanak, akkor kijavítod, helyrehozod, segítesz anyának, apának, családodnak ,barátaidnak, és másoknak, a növénynek az állatnak és más sok mindennek. Ha segítségre szorulsz, akkor neked is segítenek.Tanulsz és tanítasz, még akkor is, amikor nem érzed azt tanulásnak és tanításnak.Hát nem csodálatos ez?
- De, vajon , miért is maradt meg ez a szó sok évezreden át népünk nevében? Mit üzenhet nekünk m-a-g-y-a-r szavunkban?
 |
- kérdi sejtelmesen.
- Na, de ennek megfejtését tartogassuk holnapra- megsimítja unokája kobakját , látva, hogy a kisgyermek elfáradt
-Aludj rá egyet! Induljunk haza ! Vár ránk a család, finom meleg vacsorával.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése