MaMi

          2018.augusztus 6-a van.   Kora délután, a napi rendszeres úszást követően, még búvárkodom egy kicsit a kristálytiszta vízben – határoztam el.  Jól esne még egy kis lubickolás-gondoltam.   Élvezet forogni a víz alatt, kavarni a vizet, lebegni súlytalanul, felfelé tekinteni a vízfelszín felé. Alulról látni a hömpölygő, kék színben játszó felületet. A mélység színeit a kékség festi át, de, ahogy a napfény megcsillan a néhol homokos aljzaton, vibráló fénye tükröződik, így világítja meg a körülötte levő Világot, vidám hangulatot teremtve a bámészkodóknak.   Az egyik, - a fenyves ligettel határolt, sziklákkal csipkézett, romantikus,- parányi öböl nyugati részén búvárkodtam. Egyszer csak, a második, kiugró sziklafalnál. a víz alatt, sípoló, távoli hangra lettem figyelmes. -           Ezek delfinek!? - ötlött fel bennem - bizonytalanul - a felismerés. Először megrémültem: - Úristen, m...

 

  Tél van. Izgatottan várom a havazást. A fehér takaróba burkolódzó kert és távoli vidék, a meghittséget, a békét és a csöndet jelenti számomra. Az időtlenség misztikumát sejtető havas táj látványa csodálattal és nyugalommal tölt el mindig. . Azonban most a tél csak játszik a hóval, mintha megunta volna fehér öltözetét.  Legszívesebben a tavaszra hasonlítana inkább. 2018. január utolsó hetében történt egy kissé tavaszias, napfényes délutánon. Kettő óra tájban csöngettek. Bosszús lettem. Unokámat altatta éppen a nagyobbik fiam, aki maga is fáradt volt. Nem esett jól senkinek a csendet bántóan megtörő éles hang. A várostól távol, igen furcsa és ritka esemény a váratlan vendég .Nem vártunk senkit. Tehát kíváncsian néztük az ablakon át, ki lehet az. Idegenek-állapítottuk meg. -   -   Miben segíthetek?- kiáltottam a kapu felé,  kilépve házunk teraszára, remélve, hátha csak valaki után érdeklődnek, és így gyorsan eligazíthatom őket. Azonban a válasz bizon...